Kicsi hír kicsi életemből: munkahelyet váltottam. Na, elég is magamról, nem hiszem, hogy akkora celeb lennék mint Annácska, szóval nem is a magam érintettsége a fontos a dologban. Viszont ez életem első „munkahelycseréje” (nem nyeretlen kezdő vagyok, csak sokat dolgoztam egy helyen). Szóval rendesen megindította gondolataimat, hogy miért is válthatsz munkahelyet.
Tudom amit most leírok, az vitát indíthat el, de én komolyan hiszem: jelenleg kicsi hazánkban informatikai szakember hiány van. Egyszerűbben fogalmazva: nincs elég programozó. A vita azon indulhat el, hogy ki is a szakember. Mivel már elöző postom egy kicsi felkavarta a vizet (hello szanalmas.hu !), nem mennék bele definiciós dolgokba. De mindenhonnan azt hallom, hogy kevés a nyelveket beszélő, gyakorlott, jó kommunikációs képességű szoftverfejlesztő. Amelyik ért a programozáshoz, az annyit beszél angolul, hogy a külföldi ügyfél már aznap vált egy indiai cégre inkább. Amelyik beszél angolul, az meg néha elakad a Hello Worldnél. Persze nem ez az általános, de mondjuk az egyetemről kieső fiatalok jelentős hányada alkalmatlan a munkára. Erről volt már és még lesz is post. Hagyjuk.
Szóval elméletem szerint kevés a fóka és sok az eszkimó. Így a fókáknak van egy kis mozgástere, persze csak olyan jómagyar féle, tehát nem az állítom, hogy felteszi a kezét az 1év tapasztalattal bíró Java programmer és vad farkasok módjára szétszakítják a fejvadászok. Miért is váltunk munkahelyet? Pár tipp tőlem.
1, Több pénzért. Nekem senki ne mondja, hogy ez nem számít. De. Pénzből élünk és nem vállveregetésből és elismerő levelekből. Van akinél többet, van akinél kevesebbet számít. Persze minél több időt töltesz egy cégnél és minél jobban érzed magad ott, annál többet kell fizetni az „árulásodért”. Csak egy bruttó huszas különbségért nem váltasz munkahelyet. De ha elégedetlen vagy a fizuddal és a másik hely tényleg jobbat kinál, az megkönnyítheti a döntést.
2, Több szakmai lehetőségért. Elképzelhető, hogy beleragadsz a munkába. Minden nap ugyanazt csinálod, te vagy a Prolog programozás mestere, mindenki dicsér, miközben ők J2EE dolgokat heggesztenek, neked pedig megvan az az érzésed, hogy a világ kicsit mintha túlhaladna rajtad. Persze van olyan is, akinek nem akar újat tanulni és megvan egy technológiával amíg nyugdíjba nem megy. Na persze túl sok nyugdíjas szofverfejlesztő még nincs. Ja, és a szakmánk sem ilyen. Ha nem fejlődsz, ha nem tanulsz bele az új dolgokba, lemaradsz (ebben azért nem vagyok ilyen határozott, mint ahogy írom, úgyhogy szivesen látok ellenvéleményt). Persze sok munkaadónak érdeke, hogy te az ő kedves, kicsit régi, ámde még mindig használt eszközeiket ismerd, mivel ők nem váltanak. Gond az, ha 5 év után kiesel valami miatt a munkaerőpiacra. Látom az interjút: „Szóval ADA. Hmm. Ennek van valami köze az Ajaxhoz?”. Szóval ha úgy érzed, hogy menni kell mert máshol olyat kapsz ami talán ér is valamit, akkor az is egy jó indok.
3, Mert állati rossz a légkör az aktuális munkahelyeden. Elnézést a nem akadémikus megfogalmazásért. Bemész reggel, mindenki ül a kockájában, a fönöktől már vár egy levél amiben lehord téged a sárga földig valamiért amiért nem is tudtad hogy felelős vagy, rohansz egyik feladattól a másikig, délben mikrós pizza, két szó valakivel, aki hasonlóan jól érzi magát, túlóra, hogy utolérd magad, hazaesel fáradtan, kis családi élet a nap hangulatában, kevés alvás, bemész a munkahelyre, vár egy levél a fönöktől... Nem lehet arról definiciót adni mi is a rossz munkahely, kicsit olyan mint a pornó meghatározása: nehéz szavakkal körülírni, de mindenki felismeri ha lát egyet. Na a rossz melóhely is ilyen. És néha van összefüggése a pornóval. Megvan az az érzésed, hogy te pucsítasz...
4, Nincs előrelépés. Jó vagy, de tízfős a cég, te szeretnél projektet vezetni, de azt a következő 25 évben a tulaj fogja csinálni. Te türelmetlen ember módjára nem akarod ezt kivárni és inkább lelépsz.
5, Kicsitől váltasz a nagyra. Ez az általánosabb irány, amikor egy kicsi kft-től, mikor megfelelő tudásbeli tőkét felhalmoztál és lehetőséged valamint kedved is van, akkor egy nagyobb, adott esetben multi céghez váltasz. A nagy az mindig több lehetőséget ad. Nem jobbat, többet. Visszafele nehezen tudom elképzelni a váltást, hogy adott esetben 6-7 év az SAP-nál, majd elmész egy 5fős kft-ben könyvelőprogramot gyártani pizzásoknak. Persze ha saját cég alapításáról van szó, az más tészta. Keményebb, de talán az az önmegvalósítás csúcsa. Meg persze a kockázatvállalásé is.
6, Egyéb: költözöl, asszony költözik, mielőtt kiderülne, hogy napi 4 órán át beszélgetsz a kínai barátnőddel úgy döntesz, lelépsz, etc., etc...
Te miért váltottál / váltanál munkahelyet?